Shot

S�t�tbe borult a vil�g. A s�t�tben is csak egy s�t�t alak j�r, mag�nyosan. Nagy teherrel a v�ll�n. Soha sem fogja elfelejteni tett�t. K�v�r k�nnycseppek hatj�k el szem�t. A m�ltat megv�ltoztatni nem tudja. S tiszt�ban van ezzel.
Nem b�r sok�ig ezzel a teherrel menni. L�bai meg rogynak �s zokogva borul a f�ldre. Egy l�v�st hal fej�ben, s egy sikolyt. Majd meg rohanj�k a k�pek. Azok a k�pek, amik a gyilkoss�g alatt t�rt�ntek.
A sz�l hevesen f�jt. A s�t�t �s kihalt erd�ben csak ketten vannak. L�tsz�lag minden nyugodt. De heves vita folyt k�z�tt�k. A l�ny m�r s�rva foh�szkodott. Mikor el� ker�lt a gyilkos fegyver. A fi� megetette a v�gzetes l�v�s. A f�kr�l madarak r�ppentek fel. Megmozdult az erd�. Csak egy sikoly j�rta v�gig a f�k k�rgeit.
- Siiri, bocs�ss meg! - rogyott a haldokl� l�ny mell�, s szorosan mag�hoz �lelte. – Bocs�ss meg!
- Nincs semmi baj, Johannes! Semmi baj… - mosolyogta a l�ny.
- Mit tettem veled? Meg�ltelek… Pedig… - hangja meg csuk�t. T�bb sz� nem j�tt ki ajakain. Remeget a f�lelemt�l. Nem tudja tett�t felm�rni.
- Siiri, k�rlek, mondj valamit! – �legeti a l�nyt, de m�r t�l k�s�. Bele halt seb�be. – k�rlek, ne halj meg! Ez nem lehet �gy!
Szorosabban karolta a l�nyt, mint m�g soha. Most m�r tudja, hogy a mag�ny �s s�t�ts�g v�r r�. Ez a sorsa. A fegyvert j� messzire dobja. Az �ngyilkoss�g gondolata foglak�ztatja. De tudja, csak �gy vezekelhet szerelme hal�l��rt, ha �l.
Mag�ny�ban egy holl� rep�lt a k�zel�be. Hangosan k�rogott a hal�l madara. Karjai k�zt a l�ny teste sok ezer toll� v�lt. Nem akarata elengedni, de m�gis el kellett.
Sok�ig �lt egy mag�ban, a holl�ra meredve. A mad�r nem mozdult. Nyugodtan �lt a fa�gon. Addig, m�g nem Johannes v�ll�ra nem sz�llt. Majd egy tollat t�pet ki fark�b�l �s a fi� �l�be, hullajtotta azt.
- Mit akarsz ezzel? – n�zett r� Johannes a mad�rra. Az �rtelmesen b�mult r�. Nem sz�lalt meg, s nem is k�rogott. Csak csendesen n�zett a fi�ra. Hirtelen szemei megv�ltoztak. Egy z�ldes- barna szem n�zett vissza r�. Johannes l�legzete meg�llt, szemei kigubbadtak.
- Siiri ? – csordult ki k�nnye. – Maradj velem!
A mad�r felrep�lt az �gr�l. Johannes zokogva borult a friss f�ben. A tollat mag�hoz szor�totta.
-… Gyere a s�t�tbe… - halotta halott szerelme hangj�t.

Hirtelen azt hitte, hogy hallucin�l, de nem. Nem hallucin�lt. Siiri sz�lt hozz�. Fel �llt �s vett egy m�ly leveg�t. Bele mer�lt a hom�lyba a tekintete. �rezte, hogy vonzza az erd� m�lye. Csak egyszer csukta be szemeit, s akkor el�tte �llt egy f�nyl� n�i alak.
- Si… - akart volna valamit mondani, de a l�ny r�rakta ujj�t Johannes sz�j�ra. Meg fogta kezeit �s elkezdte vezetni. Bementek a cs�ndes erd�be. Halk rezg�sek zaja hallatsz�t. A l�ny gyorsan suhant. Alakja egyre jobban kibontakozott, az aranyl� f�nyb�l. Kecsesen j�rt. Ruh�ja lengett rajta. Haj�ba bele-bele kapott a sz�l. Nem feket�ben volt. Egyed�l csak haja volt fekete, ruh�ja feh�r �s lenge. L�b�n nem volt cip�, hisz nincs is sz�ks�ge r�. Olyan, mint egy t�nde, de m�g is m�s. Siiri meg�llt egy pillanatban. H�t�b�l hirtelen tollak j�ttek el�. S v�g�l egy sz�rny bontakozott ki.
- Mi ez?
- Csak, m�g egyszer utolj�ra l�tni akartalak. – k�zelebb l�pett Johanneshez. Megsimogatta az arc�t, s m�lyen z�ld szemeibe n�zett. Majd megcs�kolta. Csak egy m�sodperc volt az eg�sz.
- Ne menny el �r�kre! – ki�ltotta a v�gtelenbe Johannes.
-… Nem hagylak el soha… csak menny v�gig az ut�n �s megleled a kiutat a s�t�tb�l… - hallotta utolj�ra a l�ny szavait.
Pontosan tudja, mit kell ezek ut�n tennie. Gondolkod�s n�lk�l �jra �tnak indult. A holl� k�vette. A f�k el-elhajoltak a sz�l miatt.
- Mond, mit gondolsz mind err�l.- sz�lt a mad�rhoz Johannes.
- Biztos, hogy tudni akarod?- v�g�l megsz�lalt a mad�r. - Sz�ks�gtelen mondanod, hogy a te utad �lland�.
- Mit akarsz ezzel �rteni?
- Csak annyit, hogy megv�ltozhat az utad. - a holl� bele f�radt a rep�l�sbe. R�sz�llt a fi� v�ll�ra. Megpihenve folytatta mondani val�j�t. - Nem fogsz �r�kk� �leted a s�t�tben, mag�nyosan v�ndorolni, s vezekelni.
- Mib�l gondolod? Meg�ltem azt a valakit, aki nagyon szerettem! �ltem, pedig nem kellett volna!
Sok�ig v�ndoroltak. A holl� keveset besz�lt. Johannes nem fordult mag�ba. �lland�an k�mlelt. Zajokat-hall�t a t�volb�l. A borok �s a levelek ropogtak. Tudta, hogy valaki vagy valakik k�zeledtek fel�j�k.
- Valakik j�nnek. - suttogta.
Gyors�tott l�ptein. Szinte m�r fut�t. A mad�r felr�ppent a v�ll�r�l. A bokrok m�g�l s�t�t lovasok ugrottak el�. Lovaik pr�szk�lnek, f�jtatnak. T�l gyorsak ahhoz, hogy Johannes t�l �lje.
- Kellet nekem eldobni a pisztolyt! - lihegte.
Futott, ahogy csak ereje b�rta. De a lovasok kivont karddal v�gtattak mellette. Johannes nem sok�ig b�rta a fut�st. �rzi, hogy hamar kimer�l.
S mindezen seg�tette egy ki�ll� gy�k�r. Megbotlik benne �s elesik. H�t�ra fordul, hogy l�ssa, mikor �lik meg a lovasok.
De nem kellett megv�rnia a sz�rny� v�get. A holl� el� sz�llt. R�pt�ben kiterjeszti sz�rnyait. A lovasok vissza fogj�k lovaikat. S azok hangos nyer�t�s k�zben �gaskodnak. Johannes nem l�tja az eg�szet �s nem is sejti, mit csin�l a mad�r, mert elvak�tja egy �les f�ny. Nem b�r l�bra �llni, mindene sajog.
- Nyugodj meg! – sz�llt le, a f�ldre a holl�. – Bocs�ss meg az �les f�ny�rt, de a lovasokat csak lehet elriasztani.
- Semmi baj. Csak alig l�tok, de ez hagyj�n. Az viszont �rdekelne, hogy m�gis ezek, a lovasok kik voltak.
- Hal�l lovasai… - a mad�r fel r�ppent egy �gra. Valaki k�zeledet Johannes fel�. Halk l�peti voltak. �gy csak ruh�j�nak suhog�sa hallatsz�t. A suhog�st egy hangosabb, patadobog�s vitte, ami nem volt gyorsabb az alakn�l.
- Ne ijedj meg… - l�pet el� egy t�nde, oldal�n egy loval. A l� gy�ny�r� vil�gos pej volt, pont olyan, mint a t�nde haja. A l�ny ruh�ja hasonl�tott Siiri�re. Igaz ez most nem feh�r, hanem s�t�tk�k, alj�n mot�vumokkal. – J�l vagy, Johannes? – k�rdezte a t�nde b�rsonyos hangj�n.
- Igen. – csod�lkozva n�zte a t�nd�t. M�g �let�ben nem l�tott ilyen l�nyt. – Siiri, olyan hangod, mint Siiri� volt.
- Igen, tudom.. tudom azt is, hogy mi�rt.
- Mir�l besz�lsz pontosan? Te nem tudhatod mi t�rt�nt vele. – h�borodott f�l Johannes.
- De… Ez�rt vagyok itt, hogy megv�djelek a lovasokt�l. B�r, ahogy l�tom eg�szben vagy. – a l�ny feln�zett arra a f�ra, ahol a holl� �lt. – J� t�rsat kapt�l. A lelke mindig veled lehet.
- Most azt mondod, hogy Siiri lelke a holl�ban �l tov�bb?
A t�nde b�lintott. Johannes nem �rtette, hogy mi ez az eg�sz, s hogy lehet. V�g�l r�j�tt, hogy felesleges ezen r�g�dnia, hisz Siiri mindig vele lehet.
- Na, gyere. Elviszlek biztons�gos helyre. – f�ttyentet �s hangos patadobog�s hallatsz�t.
Egy l� k�zeledet fel�j�k. A m�sikt�l elt�r�en ez a l� feh�r volt. Val�di feh�r, mely ritka, ahogy a feh�r holl� is. Orr�n a f�lt r�zsasz�n volt, s a szeme k�r�l is. Ezek voltak az � meg k�l�nb�ztet� jegyei. Kant�ra �s nyerge barna b�rb�l volt. Nyereg al�t�te s�t�tk�k, olyan, mint a t�nde ruh�ja, csak d�sz�t�ssel, mot�vummal.
- � lesz a t�rsad. � fog vezetni az �ton. Pontosan tudja az utat.
- Mi�rt? El�ttem voltak m�r? – �rtetlenkedet Johannes.
- Nem. Ez az � titka. A kis Rauha majd seg�t neked.
Johannes megfogta a kant�rsz�rat. Megpaskolta a l� nyak�t. M�lyen a t�nde szem�be n�zet �s s�hajtott.
- Biztos, hogy ennek �gy kell lenni- e? – sz�lalt meg.
- … - a l�ny csak hevesen b�logatott. – De induljunk, mert r�d tal�lhatnak a s�t�ts�g �rei.
Fel �ltek lovaikra �s gyors v�gt�ban lovagoltak az erd� s�r�je fel�. A holl� is sz�rnyra kapott �s k�vette a k�t lovast.
Egy ideig csak a lovak pat�i alatt ropog� sz�raz leveleket lehetet hallani. Lassan ki�rnek egy foly�partra. Gyors foly�s� volt. Ennek a partja ment�n mennek v�gig. M�r nem v�gtatnak. L�p�sben haladnak tov�bb. A holl� lesz�llt Johannes v�ll�ra �s megpihenve b�biskolt. A t�nde l�tv�n, hogy milyen nyugodtan pihen a mad�r, elmosolyodott.
- Figy�! El�rulod a neved? – fordult egy pillanatra Johannes a l�nyhoz.
- Aurora. Nem egy tipikus t�nde n�v. – mosolygott tov�bb. – �n a tied pontosan tudom. Johannes Paavo J�ms�.
- Igen. De honnan tudsz ennyi mindent r�lam?
- Tudnom kell. K�l�nben neh�z dolgom lenne. �s mondhatok valamit,ami sz�momra szem�lyes?
- Persze. – furcs�llta Johannes.
- Aranyos vagy, �s mint …
- Mint? – �ll�totta meg lov�t a fi�.
A l�ny is meg�llt. De felelni nem tudott. Nem b�rta kimondani �rz�seit.
- �n … �n… szeretlek … att�l kezdve, hogy itt vagy….
- Micsoda? Ez nem lehet! – Johannes kikerekedett szemekkel n�zet a l�nyra. Nem sz�llt le lov�r�l. De k�zel l�pdelt hozz�.
A l�ny pr�b�lt elt�volodni t�le. De Johannes nem hagyta. K�zeledet fel�je. L�tta a l�ny arc�n, hogy nem mond semmit.
- K�ny�rg�m Johannes! Ne gyere k�zelebb!... Ei …Ei nin …olen pahoillani!... – a t�nde k�nnyekben t�rt ki. Leugrott lov�r�l, s futni kezdet. Johannes is leugrott lov�r�l.
- �llj meg! – ki�ltott r�. – Nem akarok t�led semmit!
Kis id� m�lt�n a fi� r�ugrott a l�nyra. Legurultak a lejt�n, eg�szen a foly�partig. Egym�son fek�dtek egy ideig. Majd Johannes sz�lalt meg el�sz�r.
- Bocs�ss meg, hogy led�nt�ttelek. De nem akart�l meg �llni.
- Semmi baj! – a l�ny k�nyelmesen d�nt�tte fej�t a fi� mellkas�ra. – Szeretlek…
Johannes tov�bbra is gubbadt szemekkel meredt el�re. Simogatta a l�nyt, hogy meg nyugodjon. K�zben a sz�l f�lt�madt, de csak �p annyira, hogy a f�k lombjai meghajoljanak. A f�vek l�gyan hull�mzottak. A madarak meg nyugodtak a magas f�ben. A hallak v�gan fic�nkoltak.
- Most m�r elviszlek egy helyre, hol m�r v�rnak… - mondta a l�ny.

by: Kaija Saariano (Lintu)